Manapság sokat halljuk, hogy egy gyerek BTMN-es, azaz beilleszkedési, tanulási vagy magatartásbeli zavarokkal, nehézségekkel küzd. De vajon ez csak egy divat, egy a szakemberek által újonnan megalkotott kategória, vagy egy komoly jelenség, amivel érdemes foglalkozni, és időben megelőzni, kezelni?
Családi mediátorként úgy gondolom, hogy mindenképp érdemes tájékozódni, és odafigyelni a 
gyerekeinkre, valamint felhívni mind a szülők, mind pedig a kicsikkel foglalkozó pedagógusok (óvónők, tanítók, tanárok) figyelmét a megelőzés és kezelés fontosságára. Mondhatjuk persze, hogy ez csak egy aktuális fellángolás, és a mi gyerekkorunkban nem voltak figyelemzavaros, diszlexiás gyerekek, csak átlagos óvodások és iskolások, akik reggel bementek az oviba, suliba, délután pedig hazajöttek, játszottak, tanultak, és így is felnőttek/felnőttünk.
Valóban nem volt ilyen sok „problémás” gyerek akkoriban, pontosabban nem tudta senki, hogy vannak ilyen nehézségek. De miért nem?
- Egyrészt nem foglalkozott semelyik szakma, kutatás annyira behatóan ezekkel a problémákkal 20-30 évvel ezelőtt, mint napjainkban.
- Másrészt akkoriban a sok nagymozgásos játék, azaz biciklizés, fáramászás, fogócskázás,
- ill. a közös szabad, fantáziát megmozgató játék – társasozás, kártyázás, mesélés, bábozás – sokkal több idejét tette ki a gyerekeknek, mint ma.
- Az elektronikai „kütyük” nagy (túlzott) mértékű térhódítása miatt a gyerekek ma kevesebbet mozognak, játszanak, ami ezen zavarok kialakulásában óriási szerepet játszik.
A magatartás – és tanulási zavarok kialakulásának számtalan oka lehet, kezdve a genetikai eredettől az érzelmi, pszichés hatásokig bezárólag. Családi mediátorként én az utóbbi okokkal foglalkoznék.
Ma Magyarországon egy adott évre vetítve minden második házasságkötés válással végződik (erről korábbi cikkemben részletesen írtam), és a gyermekek körülbelül felének elválnak a szülei még az általános iskolás évei alatt. Emellett számos nagymértékű változás, stresszhelyzet érheti a gyerekeket:
- költözés
- óvoda-, iskolaváltás
- szülők munkahelyváltása (a szülő tovább dolgozik, stresszesebb)
- hozzátartozó halála
- kistestvér születése
- nagytestvér elköltözése (kollégium, továbbtanulás)
- óvónő, tanítónő személyének változása
- hozzátartozó súlyos, elhúzódó betegsége
Amennyiben a gyerek által mutatott tüneteket nem vesszük észre időben, és nem foglalkozunk vele, akkor komoly pszichés betegséggé, szorongássá, tanulási- és viselkedési zavarrá alakulhatnak, állandósulhatnak.
A gyermekek sok esetben hamarabb látják, érzékelik, hogy probléma van a környezetükben, mint maga a szülő, ill. érzékenyebben reagálnak a változásokra, mint a felnőttek. Képesek még akkor is érzékelni az ún. metakommunikációs jeleket (pl. megváltozik a szülő légzése, testtartása, hanghordozása, viselkedése), ha a szülők igyekeznek ezt előttük nem mutatni. Sőt, azáltal, hogy a szülő igyekszik közömbös maradni, azt a mintát adja át a gyermekének, hogyan kell palástolni valós érzelmeit, és ezáltal a kicsi egy idő után nem lesz tisztában a saját érzéseivel.
A konfliktusoknak a gyerekek háta mögött történő megoldása szintén nem segít, mert nem tanítjuk meg őket arra, hogy a konfliktus nem egy elkerülendő, rossz valami, hanem egy megoldandó feladat, amit ha jól oldunk meg, előre viszi a kapcsolatot, a családi életet.
Érdemes tehát először magunkra, szülőkre figyelnünk, megtanulnunk felismerni, kimutatni érzéseinket, szükségleteinket. A vitázás is tanulható – például az erőszakmentes kommunikáció által. De ha egyedül úgy érezzük, nehezen oldjuk meg az otthoni nehézségeket, segítséget is kérhetünk. Segíthet a pedagógus, a pszichológus, a mediátor.
Varga Szilvia Edit
Mediátor, empatikus kommunikáció szakértő
Ha megtanulnád az erőszakmentes kommunikációt, várlak szeretettel tréningemen, részleteket ITT olvashatsz!
Ha nőként úgy érzed, magabiztosságra, támogatásra van szükséged, csatlakozz INGYENES Facebook csoportomhoz: “Találd meg a benned élő szenvedélyes NŐt!”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: